Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó
A Los Angeles-i Mike Johns a repülőtérre szeretett volna kijutni, ám a Waymo önveztő autója a parkolóból is nagyon nehezen talált ki.
A Los Angeles-i Mike Johns a repülőtérre szeretett volna kijutni, ám a Waymo önveztő autója a parkolóból is nagyon nehezen talált ki.
A hatodik generációs Apollo Go darabja mindössze 30 ezer dollár (közel 12 millió forint), míg az amerikai modellek ennek a sokszorosába kerülnek.
Két utast tud szállítani, egy töltéssel 35 kilométert is meg tud tenni, az elméleti maximális sebessége pedig 130 km/h. Már tesztelik az EHang önvezető légi taxiját.
Volt, hogy betonba ragadt egy ilyen taxi, máskor pedig csapatba verődve, több utca forgalmát blokkolták a megzavarodott autók.
Több mint 16 600 kilométert tett meg egy hónap alatt a Txai-flotta, aminek önvezető járművei a kijelölt helyekre vitték el az utasokat.